Advent harmadik vasárnapján

Müller Péter gondolatai:

Ha valaki nem születik angyalnak, el kell sajátítania az angyaltant. Az első éven megtanul együtt érezni és belebújni a védenceibe. Érzi a fájdalmaikat, érzi a félelmeiket, együtt sír és nevet velük.

A második évben megtanul szeretni. Ez már nemcsak érzés, hanem értés is. Nem elég érezni, érteni is kell a másikat: ez az igazi szeretet.

A harmadik évben megtanulja a távolságtartást. Azt, hogy nem szabad valakit túl szeretni. Nem szabad bármikor, bárkinek odaadnia magát – naiv módon, elolvadóan. Nem szabad túl jónak lenni. Ha úgy alakul hátralépve, okosan kell szeretni.

A negyedik évben azt tanulja meg az angyal, hogy nem elég a szeretet, a lágyság, a kedvesség és az okosság. Nem elég a tisztánlátás sem. Az angyal küldetéséhez erő kell! A felnőtt angyal démonokkal küzd és ehhez fegyver kell. Az utolsó évfolyamon kardot adnak a kezébe. Lángpallost. Legyőzhetetlen csodafegyvert, amelyet ritkán használ. Soha nem támad vele, de megvédi az igazságot és a tanítványait. Az érett angyal tudja, hogy nemcsak a Jónak, a Rossznak is hatalma van. Tudja, hogy a fény mellett ott a sötét és a teremtés drámai alkotás. Küzdeni kell. Szüntelenül harcolni.

Forrás: lotus.cafeblog.hu

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről